Rólunk

Faragó-Erős Ildikónak hívnak, Szombathelyen nőttem fel. Egészen pici gyerekkorom óta vízipocok voltam, a szüleim mindig úgy imádkoztak ki a vízből. Ezért aztán, amikor az óvodánkba eljöttek a Szombathelyi Vízmű SC-től, hogy gyermekeket válogassanak ki az első úszóosztályba, én is bekerültem. Már felnőtt voltam, mikor belekóstoltam a vízilabdázás világába is. Majd elhelyezkedtem egy határközeli termálfürdőben, ahol úszásoktatóként segítettem a fürdő munkáját. Aztán megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy itthon indítsak egy saját vállalkozást, így kezdődött el a Ficánka Úszósuli 2019 nyarán.

Az első, kis létszámú tanfolyamokat Szentgotthárdon és Mesteriben indítottam, de már a körmendi Mjus hotelben is rendszeresen tartok órákat. Babákat oktatunk 3 és 12 hónapos, valamint 12 és 24 hónapos kor között, kisgyermekeket 2–4 évig, majd 4 év felett. Emellett egy ideje már sellőúszás csoportok indítását is vállalom. Jelenleg Kovács Petra (matematika-testnevelés szakos tanár hallgató) a segítőtársam, akivel közösen visszük a sulit. A babaúszás oktatásával az a célunk, hogy a picik jól érezzék magukat, közben pedig megszeressék a vizet, és magabiztosak legyenek benne.

Ajándékozz Ficánka élményt!

A századik játék helyett ajándékozz egy kellemes családi programot, ami élmény a babának és a szülőknek egyaránt!

Érdekel